La Leche Liga Magyarország oldaláról származó írások. A tudatosabb babahordozás érdekében másolom be.
Édes teher
Újabb kutatások bebizonyították, amit a tapasztalt anyák már régóta tudtak, hogy szülővel és gyermekkel valami jó dolog történik, ha a gyermeket sokat hordják. Csecsemők fejlődésével foglalkozó specialisták, akik keresztül-kasul utazták a világot különböző csecsemőgondozási módszereket figyelve, újra és újra azt találják, hogy azok a kisbabák, akiket különböző textíliából készült babahordozóban szállítanak, sokkal nyugodtabbak, és minden szempontból jobban fejlődnek, mint azok, akiket kiságyban, járókában tartanak, és babakocsiban szállítanak. A modern szülők szeretnének mindent megtenni gyermekük fejlődésének érdekében, ugyanakkor gyakran elfoglaltak. A baba hordása feloldja ezt az ellentmondást.
A hordás valószínűleg a vesztibuláris rendszerre tett hatásával nyugtatja meg a kisbabát. Ez a rendszer a belsőfülben helyezkedik el, és három kicsiny, más-más irányú "vízmértékből" áll. Az ezekben a kis "vízmértékekben" levő folyadék minden mozdulatnál nekicsapódik a rendszert bélelő parányi szálacskáknak, amik azután idegi impulzust adnak az izmoknak az egyensúly megőrzése érdekében. A magzat vesztibuláris rendszere roppant érzékeny, és rengeteg inger éri, hiszen a magzat szinte állandóan mozgásban van. A kisbabák számára a mozgás a normális életforma, nem a nyugalom.
A hordott babáknak a tanulásban is előnyük van. Az a baba, akit hordanak, kevesebbet sír, és több időt tölt csendes nyugalmi állapotban. Ez az az állapot, amelyben a babák leginkább fogékonyak környezetükre, aktívak, kísérletezőek. Ezért lehetséges, hogy - amint azt néhány kutató megfigyelte - a hordott kisbabák éberebbek, jobban figyelnek a vizuális- és hangingerekre.
A hordozás humanizálja a babát. A hordott baba jobban megismeri szüleinek az arcát, lépéseik ritmusát, hangját, szagát. A hordott babák bensőséges kapcsolatban vannak a szüleik világával, mert részt vesznek abban, amit ők csinálnak. Az a baba pl., akit édesanyja mosogatás közben hord, mélységében hallja, szagolja, látja, tapasztalja a felnőtt világot. Röviden: a baba nagyobb mértékben van kitéve annak, és bevonva abba, ami körülötte zajlik. Természetesen a szülőknek időnként le kell tenniük a kisbabát. Valójában fontos, hogy kiegyensúlyozottan közelítsük meg ezt a fajta szülői stílust. A baba hordása azt jelenti, hogy figyelembe véve azt, hogy milyenek is a babák valójában, megváltoztatjuk a hozzáállásunkat. Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A "letett" babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A "hordott" babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni. A hordozás mennyisége természetesen csökken a baba korának és motorikus képességeinek fejlődésével. Ugyanakkor még egy kisgyermeknek is vannak olyan periódusai, amikor felkéredzkedik, és azt akarja, hogy szorosan tartsák. A kisbabák különbözőek, vannak sírós babák, akik gyakran megfeszítik magukat, mintha hátraszaltót akarnának csinálni. Nekik is nagyon hasznos a hordás. A sírós, nyűgös babák szülei könnyebben átvészelik ezt a periódust, ha a terhességet 18 hónaposnak tekintik. 9 hónap az anyaméhben, azután 9 hónap a méhen kívül, de közel a szülő jelentette biztonsághoz.
Ha elkezdünk használni egy babahordozót, igazítsuk a hordozót és a kisbabát úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Ezért is használjuk a hordás szót, mert akárcsak egy ruhadarabbal, addig kísérletezünk a babahordozóval, míg tökéletesen nem illeszkedik.
Házon kívül a babahordozó nagyon nagy segítséget jelent a diszkrét szoptatásnál. Általában elég anyag van benne ahhoz, hogy elrejtse a kisbabát, és egyúttal a világot is a kisbaba szeme elől. Ez utóbbinak akkor van jelentősége, amikor a 3-6 hónapos baba látása nagy mértékben fejlődik, érdekli őt a külvilág, és sok minden elvonja a figyelmét szoptatás közben. A babahordozó jótékonyan betakarja őt, így talán kevésbé fog forgolódni szoptatás közben. Nagy segítséget nyújt akkor is, ha álomba akarjuk ringatni a kisbabát, hiszen egyszerű levetni az alvó babával együtt. A babahordozó egy hasznos eszköz, ami segít a szülőknek, hogy újra felfedezzék a babahordozás elfelejtett művészetét, és segít a kisbabáknak, hogy felfedezzék: kisbabának lenni - nagyszerű dolog.
William Sears: Threehundred Questions Parents Ask alapján Ágoston Anikó
Kötődő nevelés (attachment parenting)
Mit is takar a fogalom?
A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílus, amely arra irányul, hogy a kisgyerek és a szülők között erős, érzelmileg stabil kötődés jöjjön létre. Ennek a kötődésnek a talaján lesz képes a gyermek arra, hogy a világban és önmagában bízó emberré váljon, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon majd másokhoz (hiszen őhozzá is így viszonyultak), hogy szeretettel teli kapcsolatokat tudjon kialakítani, de ne dőljön be kritikátlanul mindenkinek.
A kötődő nevelés alapelve, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan fontos kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni. Fontos, hogy születésétől kezdve odafigyeljünk a babánkra, merjük követni az ő belső ritmusát, merjünk mindig válaszolni a hívására és kielégíteni a szükségleteit.
Az embercsecsemő rendkívül önállótlanul születik, gyakorlatilag minden életfunkciójában a szüleire van utalva. Teljesen nyilvánvaló például, hogy nem tud egyedül enni, öltözködni vagy tisztálkodni, de elaludni sem, sőt, testhőmérséklete, légzése is stabilabb a szülő testközelében. Természetes, hogy a szülő karjaiban érzi magát jól és biztonságban. A testkontaktusigény a táplálkozási szükséglettel egyenrangú erősségű igénye a babának!
Hasonlóképpen természetes, hogy a kisbaba meglehetősen sokszor szeretne szopizni. A szopizás nem pusztán az éhség csillapítására szolgál, hanem nyugtató, elaltató, fájdalomcsillapító funkciója is van. Ha kisbabánkat mindig mellretesszük, amikor erre igénye van, függetlenül attól, hogy mikor szopott utoljára, akkor egyrészt biztosíthatjuk a megfelelő tejtermelődést, másrészt megismerjük babánk saját ritmusát, egyéniségét.
Természetesen nemcsak szoptató édesanyák gyakorolhatják a kötődő nevelést. Ha egy édesanya bármilyen oknál fogva nem tud szoptatni, az nem jelenti azt, hogy nem alakíthat ki szoros és biztonságos kötődést a gyermekével. Ha igény szerint táplálja, hordozza, ha odafigyel rá és válaszol az igényeire, akkor ugyanúgy kialakulhat köztük is a stabil kötődés.
Az igény szerint szoptatott, hordozott kisbabák szüleit gyakran figyelmeztetik arra, hogy vigyázzanak, mert babájukat menthetetlenül elkényeztetik. Nos, valójában a szükségletek kielégítésével lehetetlen elkényeztetni egy kisgyereket. És szeretgetésre, odafigyelésre minden kisgyereknek meglehetősen sokáig szüksége van. Az elkényeztetés akkor kezdődik, amikor a szülő nem vár el olyan dolgokat sem a gyermektől, amikre az már képes lenne. A kötődő nevelés nem egyenlő azzal, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre, sőt, éppenséggel nagy hangsúlyt kap benne a következetesség, a szeretve terelgetés és a megfelelő életkori korlátok felállítása, amikre a gyermeknek éppúgy szüksége van, mint mondjuk a testkontaktusra.
De a kötődő nevelés nem tud egyetlen, mindenkire érvényes receptet kínálni. Arra biztatja a szülőket, hogy ismerjék meg a kisbabájukat, mert minden gyerek egyedi és megismételhetetlen. Ennek megfelelően minden gyereknél máskor és máskor jöhet el bizonyos korlátok felállításának időszaka, és ezek a korlátok is változhatnak az aktuális állapottól, helyzettől függően. Például jó, ha a szülő általában következetes bizonyos dolgok betartatásában, mondjuk hogy vacsora előtt segítsen a gyerek is összepakolni, de ha látja, hogy a gyerek épp aznap nagyon-nagyon fáradt, vagy történetesen beteg, akkor ez elmaradhat. Ha a következetesség mellett időnként azt is respektáljuk, hogy valami rendkívüli körülmény áll fönn, a gyermek is könnyebben tud majd velünk együttérezni, ha épp nekünk van rossz napunk.
A születés óta építgetett szoros kötődés talaján sokkal könnyebb fegyelmezni és elfogadni a fegyelmezést, hiszen a gyerek szeret minket és kötődik hozzánk, ezért olyanná szeretne válni, mint mi vagyunk, és örömet szeretne okozni nekünk.
És mi a helyzet az önállósággal, hogyan lesz így önálló a gyermekem?
Valójában épp így lesz igazán önálló akkor, amikor annak eljön az ideje. A szülő-gyerek kapcsolat természetes alakulása a nagyon szoros kezdeti állapottól a fokozatos elengedésen át halad az önállóság felé. Vagyis mindennek megvan a maga ideje: babakorban a sok-sok ölelésnek, állandó együttlétnek, később az önállósodásnak. Azok a gyerekek tudnak igazán önállóak lenni a szó mindenféle értelmében, akiknek a korai időszakban megfelelően ki volt elégítve a biztonságigényük: eleget hordozták őket, eleget lehettek a szüleikkel, amikor erre volt szükségük. Ha a szülő a kötődő nevelés alapelveinek megfelelően figyel a gyermekére, akkor egyszercsak észreveheti rajta a kezdődő függetlenedés jeleit: először az első hónapokra jellemző szoros fizikai kontaktus meglazulását, aztán később az érzelmi és értelmi önállósodásra irányuló törekvéseket. Hogy ez melyik gyereknél pontosan mikor következik be, az megintcsak nagyban függhet a kisgyerek személyiségétől, temperamentumától.
Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a gyerek biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra van kényszerítve, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább fönnmarad a függés, akár érzelmileg-értelmileg sosem szűnik meg. Két forrás is táplája ilyenkor a fennmaradását: egyrészt a gyerek kielégítetlen igényei, másrészt a szülőben maradt hiányérzet, mert bizony a szülőnek is szüksége van a gyerekkel való szoros kapcsolatra akkor, amikor annak van ott az ideje (ugye, milyen jó érzés összebújni a kisbabánkkal, vagy átölelni egymást az óvodás gyerekkel?).
Természetesen megintcsak lehetnek olyan körülmények, amikor a szülő legjobb szándéka ellenére sem valósulhat meg a gyerek szükségletei szerinti fizikai és szellemi együttlétük. Ez szintén nem zárja ki a biztos kötődés kialakulását, ha a szülő tisztában van ezzel az igénnyel, és a lehetőségeihez mérten igyekszik eleget tenni neki.
Bízzunk magunkban és kisgyerekünkben, merjük őt úgy szeretni, ahogy arra neki szüksége van! Így tanul meg ő is szeretni és szeretetet elfogadni. Hosszú távú befektetés ez, amely jobbá teszi gyermekünk kapcsolatát velünk, társaival, majdani párjával és leendő gyermekeivel is.
Schneiderné Diószegi Eszter,
pszichológus, IBCLC
Édes teher
Újabb kutatások bebizonyították, amit a tapasztalt anyák már régóta tudtak, hogy szülővel és gyermekkel valami jó dolog történik, ha a gyermeket sokat hordják. Csecsemők fejlődésével foglalkozó specialisták, akik keresztül-kasul utazták a világot különböző csecsemőgondozási módszereket figyelve, újra és újra azt találják, hogy azok a kisbabák, akiket különböző textíliából készült babahordozóban szállítanak, sokkal nyugodtabbak, és minden szempontból jobban fejlődnek, mint azok, akiket kiságyban, járókában tartanak, és babakocsiban szállítanak. A modern szülők szeretnének mindent megtenni gyermekük fejlődésének érdekében, ugyanakkor gyakran elfoglaltak. A baba hordása feloldja ezt az ellentmondást.
A hordás valószínűleg a vesztibuláris rendszerre tett hatásával nyugtatja meg a kisbabát. Ez a rendszer a belsőfülben helyezkedik el, és három kicsiny, más-más irányú "vízmértékből" áll. Az ezekben a kis "vízmértékekben" levő folyadék minden mozdulatnál nekicsapódik a rendszert bélelő parányi szálacskáknak, amik azután idegi impulzust adnak az izmoknak az egyensúly megőrzése érdekében. A magzat vesztibuláris rendszere roppant érzékeny, és rengeteg inger éri, hiszen a magzat szinte állandóan mozgásban van. A kisbabák számára a mozgás a normális életforma, nem a nyugalom.
A hordott babáknak a tanulásban is előnyük van. Az a baba, akit hordanak, kevesebbet sír, és több időt tölt csendes nyugalmi állapotban. Ez az az állapot, amelyben a babák leginkább fogékonyak környezetükre, aktívak, kísérletezőek. Ezért lehetséges, hogy - amint azt néhány kutató megfigyelte - a hordott kisbabák éberebbek, jobban figyelnek a vizuális- és hangingerekre.
A hordozás humanizálja a babát. A hordott baba jobban megismeri szüleinek az arcát, lépéseik ritmusát, hangját, szagát. A hordott babák bensőséges kapcsolatban vannak a szüleik világával, mert részt vesznek abban, amit ők csinálnak. Az a baba pl., akit édesanyja mosogatás közben hord, mélységében hallja, szagolja, látja, tapasztalja a felnőtt világot. Röviden: a baba nagyobb mértékben van kitéve annak, és bevonva abba, ami körülötte zajlik. Természetesen a szülőknek időnként le kell tenniük a kisbabát. Valójában fontos, hogy kiegyensúlyozottan közelítsük meg ezt a fajta szülői stílust. A baba hordása azt jelenti, hogy figyelembe véve azt, hogy milyenek is a babák valójában, megváltoztatjuk a hozzáállásunkat. Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A "letett" babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A "hordott" babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni. A hordozás mennyisége természetesen csökken a baba korának és motorikus képességeinek fejlődésével. Ugyanakkor még egy kisgyermeknek is vannak olyan periódusai, amikor felkéredzkedik, és azt akarja, hogy szorosan tartsák. A kisbabák különbözőek, vannak sírós babák, akik gyakran megfeszítik magukat, mintha hátraszaltót akarnának csinálni. Nekik is nagyon hasznos a hordás. A sírós, nyűgös babák szülei könnyebben átvészelik ezt a periódust, ha a terhességet 18 hónaposnak tekintik. 9 hónap az anyaméhben, azután 9 hónap a méhen kívül, de közel a szülő jelentette biztonsághoz.
Ha elkezdünk használni egy babahordozót, igazítsuk a hordozót és a kisbabát úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Ezért is használjuk a hordás szót, mert akárcsak egy ruhadarabbal, addig kísérletezünk a babahordozóval, míg tökéletesen nem illeszkedik.
Házon kívül a babahordozó nagyon nagy segítséget jelent a diszkrét szoptatásnál. Általában elég anyag van benne ahhoz, hogy elrejtse a kisbabát, és egyúttal a világot is a kisbaba szeme elől. Ez utóbbinak akkor van jelentősége, amikor a 3-6 hónapos baba látása nagy mértékben fejlődik, érdekli őt a külvilág, és sok minden elvonja a figyelmét szoptatás közben. A babahordozó jótékonyan betakarja őt, így talán kevésbé fog forgolódni szoptatás közben. Nagy segítséget nyújt akkor is, ha álomba akarjuk ringatni a kisbabát, hiszen egyszerű levetni az alvó babával együtt. A babahordozó egy hasznos eszköz, ami segít a szülőknek, hogy újra felfedezzék a babahordozás elfelejtett művészetét, és segít a kisbabáknak, hogy felfedezzék: kisbabának lenni - nagyszerű dolog.
William Sears: Threehundred Questions Parents Ask alapján Ágoston Anikó
Kötődő nevelés (attachment parenting)
Mit is takar a fogalom?
A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílus, amely arra irányul, hogy a kisgyerek és a szülők között erős, érzelmileg stabil kötődés jöjjön létre. Ennek a kötődésnek a talaján lesz képes a gyermek arra, hogy a világban és önmagában bízó emberré váljon, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon majd másokhoz (hiszen őhozzá is így viszonyultak), hogy szeretettel teli kapcsolatokat tudjon kialakítani, de ne dőljön be kritikátlanul mindenkinek.
A kötődő nevelés alapelve, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan fontos kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni. Fontos, hogy születésétől kezdve odafigyeljünk a babánkra, merjük követni az ő belső ritmusát, merjünk mindig válaszolni a hívására és kielégíteni a szükségleteit.
Az embercsecsemő rendkívül önállótlanul születik, gyakorlatilag minden életfunkciójában a szüleire van utalva. Teljesen nyilvánvaló például, hogy nem tud egyedül enni, öltözködni vagy tisztálkodni, de elaludni sem, sőt, testhőmérséklete, légzése is stabilabb a szülő testközelében. Természetes, hogy a szülő karjaiban érzi magát jól és biztonságban. A testkontaktusigény a táplálkozási szükséglettel egyenrangú erősségű igénye a babának!
Hasonlóképpen természetes, hogy a kisbaba meglehetősen sokszor szeretne szopizni. A szopizás nem pusztán az éhség csillapítására szolgál, hanem nyugtató, elaltató, fájdalomcsillapító funkciója is van. Ha kisbabánkat mindig mellretesszük, amikor erre igénye van, függetlenül attól, hogy mikor szopott utoljára, akkor egyrészt biztosíthatjuk a megfelelő tejtermelődést, másrészt megismerjük babánk saját ritmusát, egyéniségét.
Természetesen nemcsak szoptató édesanyák gyakorolhatják a kötődő nevelést. Ha egy édesanya bármilyen oknál fogva nem tud szoptatni, az nem jelenti azt, hogy nem alakíthat ki szoros és biztonságos kötődést a gyermekével. Ha igény szerint táplálja, hordozza, ha odafigyel rá és válaszol az igényeire, akkor ugyanúgy kialakulhat köztük is a stabil kötődés.
Az igény szerint szoptatott, hordozott kisbabák szüleit gyakran figyelmeztetik arra, hogy vigyázzanak, mert babájukat menthetetlenül elkényeztetik. Nos, valójában a szükségletek kielégítésével lehetetlen elkényeztetni egy kisgyereket. És szeretgetésre, odafigyelésre minden kisgyereknek meglehetősen sokáig szüksége van. Az elkényeztetés akkor kezdődik, amikor a szülő nem vár el olyan dolgokat sem a gyermektől, amikre az már képes lenne. A kötődő nevelés nem egyenlő azzal, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre, sőt, éppenséggel nagy hangsúlyt kap benne a következetesség, a szeretve terelgetés és a megfelelő életkori korlátok felállítása, amikre a gyermeknek éppúgy szüksége van, mint mondjuk a testkontaktusra.
De a kötődő nevelés nem tud egyetlen, mindenkire érvényes receptet kínálni. Arra biztatja a szülőket, hogy ismerjék meg a kisbabájukat, mert minden gyerek egyedi és megismételhetetlen. Ennek megfelelően minden gyereknél máskor és máskor jöhet el bizonyos korlátok felállításának időszaka, és ezek a korlátok is változhatnak az aktuális állapottól, helyzettől függően. Például jó, ha a szülő általában következetes bizonyos dolgok betartatásában, mondjuk hogy vacsora előtt segítsen a gyerek is összepakolni, de ha látja, hogy a gyerek épp aznap nagyon-nagyon fáradt, vagy történetesen beteg, akkor ez elmaradhat. Ha a következetesség mellett időnként azt is respektáljuk, hogy valami rendkívüli körülmény áll fönn, a gyermek is könnyebben tud majd velünk együttérezni, ha épp nekünk van rossz napunk.
A születés óta építgetett szoros kötődés talaján sokkal könnyebb fegyelmezni és elfogadni a fegyelmezést, hiszen a gyerek szeret minket és kötődik hozzánk, ezért olyanná szeretne válni, mint mi vagyunk, és örömet szeretne okozni nekünk.
És mi a helyzet az önállósággal, hogyan lesz így önálló a gyermekem?
Valójában épp így lesz igazán önálló akkor, amikor annak eljön az ideje. A szülő-gyerek kapcsolat természetes alakulása a nagyon szoros kezdeti állapottól a fokozatos elengedésen át halad az önállóság felé. Vagyis mindennek megvan a maga ideje: babakorban a sok-sok ölelésnek, állandó együttlétnek, később az önállósodásnak. Azok a gyerekek tudnak igazán önállóak lenni a szó mindenféle értelmében, akiknek a korai időszakban megfelelően ki volt elégítve a biztonságigényük: eleget hordozták őket, eleget lehettek a szüleikkel, amikor erre volt szükségük. Ha a szülő a kötődő nevelés alapelveinek megfelelően figyel a gyermekére, akkor egyszercsak észreveheti rajta a kezdődő függetlenedés jeleit: először az első hónapokra jellemző szoros fizikai kontaktus meglazulását, aztán később az érzelmi és értelmi önállósodásra irányuló törekvéseket. Hogy ez melyik gyereknél pontosan mikor következik be, az megintcsak nagyban függhet a kisgyerek személyiségétől, temperamentumától.
Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a gyerek biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra van kényszerítve, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább fönnmarad a függés, akár érzelmileg-értelmileg sosem szűnik meg. Két forrás is táplája ilyenkor a fennmaradását: egyrészt a gyerek kielégítetlen igényei, másrészt a szülőben maradt hiányérzet, mert bizony a szülőnek is szüksége van a gyerekkel való szoros kapcsolatra akkor, amikor annak van ott az ideje (ugye, milyen jó érzés összebújni a kisbabánkkal, vagy átölelni egymást az óvodás gyerekkel?).
Természetesen megintcsak lehetnek olyan körülmények, amikor a szülő legjobb szándéka ellenére sem valósulhat meg a gyerek szükségletei szerinti fizikai és szellemi együttlétük. Ez szintén nem zárja ki a biztos kötődés kialakulását, ha a szülő tisztában van ezzel az igénnyel, és a lehetőségeihez mérten igyekszik eleget tenni neki.
Bízzunk magunkban és kisgyerekünkben, merjük őt úgy szeretni, ahogy arra neki szüksége van! Így tanul meg ő is szeretni és szeretetet elfogadni. Hosszú távú befektetés ez, amely jobbá teszi gyermekünk kapcsolatát velünk, társaival, majdani párjával és leendő gyermekeivel is.
Schneiderné Diószegi Eszter,
pszichológus, IBCLC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése