altatás-ringatás-hordozás

álomba ringatom és hordozom a kisfiam. Mert úgy érzem jónak. 

a hordozást, és a kötődő nevelést érzem magaménak. Persze mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek akik, jobban tudnak nevelni, jobban tudják mi kell az én kisfiamnak.

Balázs ma 4 hónapos, és a mindennapok engem (és a hordozó szülőket) igazolnak. 

Amikor 4 hónappal ezelőtt megszületett, éreztette velem, bízik bennem, kellek Neki. Nem csak amolyan anya-gyerek kapcsolat (félreértés ne essék, most nem a hordozás nélküli anya-gyermek kapcsolatot minősítem) hanem ennél több. Erre mondják talán, nagyon anyás. Első nap éjjelén, az kis műanyagfalú tologatós "babaágy"-hordozó, izé (én csak kiskádnak hívtam) nem volt jó Neki. Annak ellenére, h besárgult szegényem, ami aluszékonysággal járt, képtelen volt abban aludni. Én felvettem, a mellkasomra hajtotta fejét, és mély álomba zuhant. Én a falnak döntöttem a hátam, mögé tettem a párnám, és megvártam amíg azt a szuszogást hallottam ami azt jelenti, mélyen alszik. Pár órája voltam anya. De tudtam. Éreztem, h Neki ez kell. Amikor végleg én is elfáradtam, lefeküdtem a hátamra, a még mindig a mellkasomon szuszogó kisfiammal. 

El-el bóbiskoltam, de féltem, nehogy leguruljon, így szépen lecsúsztattam magamról, be a fal mellé, betakartam, összebújtunk, és aludtunk. Csodálatos érzés volt úgy elaludni, h közben Őt nézem.

Azóta is úgy alszik el, h ringatom. Hiába alszik el cicin, kell Neki, h felvegyem, és énekeljek Neki, ringassam egy kicsit. Régen órákig ringattam, most van olyan, h már amikor felveszem billen a feje és alszik, de van fél órás is. Olyankor vagy teljesen hozzám bújik vagy, elfordítja a fejét, és engem néz. Az én szívem meg repes, a kisfiam le-le csukódó pilláit nézve, gyönyörködöm benne, ahogy egy gyermek csodálja az anyját, annál nincs szebb. De most már van olyan, is, h le tudom rakni Őt, még nyitott szemmel és elalszik magától. Viszont, soha nem hagytam sírni. Sem elalváskor, sem ébredéskor.

Ha kell, ringatom 2 évesen is. Mert erre nekem is szükségem van. Vannak rossz napjaink, amikor nyűgös, és szinte kiabálva kell énekelnem, h hallja a síráson túl. De az ilyen elalvások ritkák. És én érzem, tudom, h a hordozás és a kötődő nevelés miatt az én kisfiam, hamarosan magabiztos, erős önálló akarattal rendelkező kiskrapek lesz, és tudni fogja mi kell Neki, kell-e hordoznom, kell-e ringatnom, sokat kell-e karban tartani, vagy gondol egyet és megindul a Világba. Magabiztosan, mert tudja az anyukája mögötte van, támogatja, és hozzá bármikor vissza lehet menni.

Én ebben hiszek. 

Szeretek hordozni. Sokan mondják, jönnek a hülye kérdések, sokat van kézben, elkényeztetem, nem fáj a derekam? meddig akarom Őt álomba ringatni? nem félek, h két évesen is ringanom kell? miért nem hagyom sírni? el van magában? kap levegőt?

de ahogy olvasom más hordozó anyuka-apuka blogját, fórumokat, Ők is megkapják ezeket.

És a válaszom: NEM. 

A hordozás nagyszerű dolog. A babakocsit pár évszázada találták fel, és még ma sem tökéletes. Lehet venni több százezerért is babakocsit, és lehet, h egy percet nem fog benne tölteni a gyerek. 

A kendő, és egyéb hordozó a gyermek igényének teljesen megfelel. Őket erre találták ki, testileg lelkileg. Kiskorukban olyanok, mint a kis majom gyerekek, Ők is kapaszkodnak, átölelő reflexszel jönnek a világra. Az én kisfiam is rendszeresen kapaszkodik a ruhámba. A lábuk, a medencéjük a sípcsontjuk, mind mind erre van "kitalálva", h illeszkedjen a hordozó testéhez, hisz az anya majom is ugyan így hordozza csemetéjét, csak neki van szőre :) 

Amikor másfél hónapos volt Balázs akkor vettem egy rugalmas kendőt. Eleinte nem érdekelt a hagyomány, a történelme, milyen formái vannak, csak az életben maradás lebegett a szemem előtt, hisz nagyon nehéz volt az első 3 hónap. Az éjszakáink sétálással, sőt volt, h autókázással telt, amíg meg nem tanulta az esti menetrendet. Reggel hulla fáradtam, és görccsel a gyomromban keltem, mert tudtam, Balázs két emberes gyerek, lerakhatatlan. A babakocsiban egy pillanatig nem volt el, fürdeni, enni csak akkor tudtam, amikor aludt, vagy ha már nagyon büdös voltam és az ájulás szélén álltam, hagytam bőgni, mert ennem és fürdenem kellett. Volt, h a reggel 8kor berakott mosást, este 8kor teregettem, üvöltés közepette. 

Nehéz volt. Így Balázst kendőbe "kényszerítettem". Persze nem akartam, h büntetésnek érezze, így amikor jobb napja volt, mentünk sétálni is benne. Megszerettük Ő is és én is. Egyre hosszabb utakra indultunk, felmerészkedtünk a buszra, és nagyon jó volt. 

Sokszor féltem elmenni babakocsival, mi lesz ha sír, felférek-e a buszra... Kendőben soha egyetlen szava nem volt. Ha nem is aludt akkor nézelődött. 

Egy hete beszereztem egy másik fajta hordozót, a neve MeiTai. Hát voltak gondjaim a megkötéssel, hiába néztem órákon át, megkötési rajzokat videókat. Hol itt- hol ott vágott be, Balázs nem látott ki satöbbi, de belejöttem. Csatlakoztam hordozó szülők fórumjához, oldalához, sok hordozós blogot, fórumot olvasok, és megdöbbenésemre látom, milyen sokan hordoznak, és milyen jó dolog is ez.

Olvastam végre a kötődő nevelésről, és megtudtam nem csak én csinálom így. És amit csinálok nem rossz. 

Szóval énekelek-ringatok-altatok-hordozok- és erről blogot nyitok. Szeretnék, sok sok érdekes dolgot, képet megosztani Veletek, olvasók, persze ha lesz egyáltalán olvasóm.